Keresés ebben a blogban

MILYEN A GIMI?

Hát...


FIGYELEM!

Minden más iskolának, más-más a hagyományai. Valahol nagyon szívatnak valahol pedig nem.  
Ebben a szövegben gólyatáboros szivatások lesznek megemlítve! Ha nem akarod lelőni a poént, gólyatáborra akkor ugord át a gólyatáboros részt, vagy ne olvasd el a cikket!

GÓLYATÁBOR


A felvételi listát feltéve, az osztálytársaimmal megkerestük egymást Facebookon, így annyira már nagyjából tudtam ki kicsoda. olyan április felé rakták fel a listát, akkor azon a napon már rám is írt az egyik osztálytársam akivel jóban lettünk. Találkozgattunk, ugyan úgy volt osztály találkozók is, bár semmi értelme nem volt, nem  nagyon ismertük meg a másikat, de azért jó volt beszélgetni.
A gólyatábor napján, a lánnyal akivel először kezdtem el beszélgetni ( nevezzük most Lánynak) mellette ültem a buszon meg egy csomó ismeretlennel. Szerencsére a Lánnyal kerültem egy faházba., nekem a gólyatábor 3 napos volt. A nagyobb szívatások csak este voltak vacsi után. De ami nappal történt az sem volt semmi.

Szám háborúztunk egy másik osztály ellen, a diák bizottság tagjai -> vagy is a felsősök egy saras rétre irányítottak minket, a rét mellett erdő volt ahova be lehetett rohangálni. A vissza számlálás a réten volt, be kellett futni az erdőbe ( tiszta éhezők viadala feeling). Én voltam az első akit leolvastak, mert persze nekem a legnagyobb sár felé kellett futnom, ahol a cipőm bele ragadt a sárba így kiléptem a cipőből, bele zoknival a sárba, ahova pedig a zokni szorult be. Gyorsan kikászálódtam és mentem elmosni a ruha darabjaimat. Természetesen a zokni megszáradt, de a cipő nem az utolsó napig. Én hülye, meg bele raktam a cipőt egy zacsiba, megcsomóztam a fülét és mire haza értem be penészesedett a cipellőm. Még szerencse, hogy kínai volt nem pedig a Nike-im.

Leginkább este a nagy szájúakat szívatták. Én nem voltam köztük, nem nagyon találtam a helyem..

ITT LESZ LE LŐVE A POÉN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szivatásból három nagyon tetszett, az egyik, mikor egy fiút és egy lányt választottak ki, a földre le terítettek egy pokrócot, betakarták őket, majd mesélni kezdtek nekik egy sivatagi történetet: ,, A sivatagban nagyon meleg van, le kellett vetni a fiúnak és a lánynak egy ruhadarabot'', újra és újra ezt olvasták fel, a takaró alatt szinte a lány és fiú már fél mesztelen volt, aztán rájöttek, hogy csak a takarót kell levenni magukról...
A másik nagy kedvencem volt, mikor akadály pályát csináltak üvegekből, flakonokból. Pont osztálytársamon volt a sor, meg kellett jegyeznie, hogy hol vannak a flakonok, majd bekötötték a szemét, arra utasítottak minket a többi felsős, hogy hangosan beszélgessünk, míg ők elpakolták az összes üveget és minket, gólyákat állítottak oda. Elég vicces volt. valaki guggolt, valaki feküdt, valaki állt, nem egyszer esett el az osztálytársam vagy lépkedte át a nemlétező palackokat.
A harmadik ami tényleg vicces volt, hogy megint egy lányt és egy fiút választottak ki a tömegből, a fiú lábát be kenték borotva habbal a lánynak meg a szájába adtak egy borotvát és úgy kellett a fiú lábát leborotválniuk, majd ha ez nagyjából sikerült, a fiúnak el kellett venni a lány szájából a borotvát és meg kellett neki pucolni vele egy narancsot. Majd utána több csapatot állítottak össze és aki hamarabb lehámozta a narancsot az volt a fenyő csapat. Pitét lehetett nyerni, a győztes párt a terem közepére állították, megtapsoltatták őket, majd mikor hozták a pitét, jól bele nyomták az arcukba, utána kisebb pite csata kezdett kialakulni amit persze nekünk kellett feltakarítani, éjfél körül végeztünk, nagy nehezen lefeküdtünk azt 2-kor ébresztettek, hogy fussunk kicsit mert az idősebbek unatkoznak, valakik kezébe kapát nyomtak és el vitték őket kapálni az erdőbe.


A GIMNÁZIUM


Kilencedikben imádtam az első 2 hónapot. Csak az ment a tanárok részéről, hogy ki vagyok, mi a kedvenc hobbim, hány testvérem van stb. Nem nagyon csináltunk semmit. De félévig sem kellett nagyon megerőltetni magam. De ami fél év után volt, hu, már februárban vártam a nyári szünetet. Nem vagyok jeles tanuló, de azért keményen kellett tanulnom azért  a 4- ért. De egyébként imádok iskolába járni. Annyira jó volt 8 év után kiszabadulni az általános iskolából. Nálunk suli közben volt egy csomó program és eleve olyan jó ott az iskolában a társaság, jó oda járni.

Ami a tanárokat illeti, vannak jó fejek, kevésbé jó fejek és vannak az egyeltalán nem jó fejek. Valaki mindent megtanított ott órán, otthon csak egyszer el kellett olvasnom és már tudtam mi a helyzet, volt olyan aki keveset adott fel de nem magyarázott valami értelmesen ( vagy csak én vagyok hülye) és volt olyan tanárom aki nem magyarázott csak feladta a leckét és hablatyolt egy csomó nem témával össze függő dolgot. És ezért is nehéz volt tanulni, főleg ha össze tűzésbe keveredtem a tanárral, akkor még kedvem sem volt ahhoz a tantárgyhoz. De egy ténylegesen jó tanács: ne ellenkezz a tanárral, mert lehúzza a jegyed a francba, egyik osztálytársamat meg is buktatta, nem sokára pót vizsgázik magyarból, szorítsunk neki. És akkor még a magyar tanár év végén mondja nekünk, hogy senkit sem fog megbuktatni, persze... Nála úgy zajlik a felelés is, hogy ha egyszer bele szól az már talán meg van a kettes. Nekem hármas lett épp, hogy pedig max. 2-szer szólt bele. Ő volt a kedvenc tanárom :F.
Azért beszélek múlt időben minden tanárról, mert jövőre mi új tanárokat kapunk, lehet néhány tanár ugyan az lesz de nem tudom pontosan.


Ha vannak nektek is ilyen sztoritok, gólyatáborról, gimiről, tanárokról esetleg általános iskolás sztorik, bármi, osszátok meg nyugodtan mindenkivel.

És a legfontosabb, élvezzétek még ki a hátralevő 40 fokokat és nyári szünetet!!!!!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése